CSÁKVÁR

A rómaiak Floriananak nevezték, 1220-ban egy oklevél Chákvárként említi már mint a Csákok birtokát. Az 1400-as években vásárokat tartanak itt, ekkor Gesztes várához tartozik, és felváltva kerül az Újlakiak és a Rozgonyiak birtokába. Az Esterházy-család 1719-1945- között birtokolja, Esterházy Móric az 1900-as évek elején. Mezővárosi rangot az 1800-as években kapott, 1831-ben kolerajárvány pusztít a településen. Csákvár a dunántúli fazekasság központja volt. A fazekasok azok a mesteremberek voltak, akik lábosokat és fazekakat készítettek tűzálló anyagból. A Ferenc József ellen 1853-ban merényletet elkövető Libényi János szabósegéd is csákvári volt. Itt született az író Paulini Béla (1881-1945), aki főként gyermekeknek szóló műveket írt. Az ő nevéhez fűződik a Gombóc Kelemen, A hétfülű szamár, valamint Kodály Háry János című dalművének szövegét Harsányi Zsolttal együtt írták, melyet 1926-ban az Operában mutattak be. Az első vidéki rádióközvetítés során is ezt a művek sugározták Csákvárról, melyet helyi fiatalok adtak elő.

vendégszerző szolgáltatás

Esterházy Ferenc volt az építtetője a barokk római katolikus templomnak, melyet Leonard Helbersdorfer tervezett 1748-ban. 1760-ban Felner Jakab is részt vett a munkálatokban. A templomot 1852-ben építették át mai formájára Ybl Miklós vezetésével Esterházy Miklós kezdeményezésére. G. Herzog munkája a főoltáron látható Szent Mihály szobor 1852-ből. Az oltártól balra Jézus Szent Szíve, Szent Péter, Nepomuki Szent János, Páduai Szent Antal, jobbra Szűz Mária Szent Szíve, Szent József, Szent Pál és a Szeplőtelen fogantatás láthatók.

1760-65-ben épült Fellner Jakab tervezésében az Esterházy-kastély, melyet 1781-ben alakítottak át. Mai külalakját 1823 táján kapta Charles Moreau francia építész munkája által. A II. világháború alatt állapota jelentősen leromlott. Ma az ország legszebb klasszicista épülete ma szanatóriumként és kórházként működik.

A római kortól kezdődően régészeti leletek láthatók a Vértes Múzeumban.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.