SZOMBATHELY

A római korban vált kiemelkedően fontos településsé, Claudius császár alapított itt várost Kr. u. 43-ban Colonia Claudia Savaria néven, de a későbbiekben rövidítve, Savarianak hívták a korábbi kelta település neve után. Az ókorban rohamos fejlődésnek indult. Első virágkora a Kr. u. 81-96. közt uralmon lévő Domitianus császár alatt volt, mikor Savaria lett a császárkultusz központja Pannóniában. Több főútvonal keresztezésében feküdt a település, a Borostyánkő út is itt vezetett át. A második fénykora Septimus Severus (Kr. u. 193-211) – aki pannóniai helytartóból lett római császár – alatt köszöntött be. Nagy Konstantin (Kr. u. 306-337) uralkodásának korában tovább folytatódott a város gyarapodása, majd ezután válságos időszak következett. 455-ben akkora földrengés rázta meg Savariát, hogy sok középülete összedőlt. Ezeket a helyiek nem tudták helyreállítani, mivel közben a barbárokkal szemben is védekezni kényszerültek.

vendégszerző szolgáltatás

I. István alatt, amikor 1009-ben létrejött a győri püspökség, annak fennhatósága alá helyezték a várost. Szombatonkénti vásárai után nevezték el Püspök-szombatnak, majd később Szombathelynek. Az Árpád-kor nyugalmasan telt, a tatárok viszont megtámadták. Később III. Frigyes császár Hunyadi Jánossal vívott harcokat a határszél tulajdonlásáért. Szombathely akkor nyert nagyobb jelentőséget, mikor a török már az ország egyharmadát bitorolta és a nyugati határok felé indult. 1578-ban Szombathely Vas megyeszékhelyi címét nyerte el és birtokolja napjainkban is, bár az 1800-as évek végén, mikor lakossága alig érte el az ezer főt, mezővárosként működött. Pestis, háborúk és tűzvészek pusztították. Teljes levéltári anyaga, melyet a Bocskai vezette hajdúk elől Németújvárra vittek át, 1605-ben tűz martaléka lett. 1777-ben Mária Terézia alapításában jött létre a szombathelyi püspökség, melyet a veszprémi és győri püspökségek területéből kiszakított darabokból alakítottak ki. Ekkor kapta meg a város a mai barokk arculatát, melyben Szily Jánosnak és társainak volt nagy szerepe. 1864-ben megépült a vasút, a város polgáriasodása ekkor kezdődött. Megindult az iparosodás és a tőkés társadalomfejlődés. Sokat tett a városért Horváth Boldizsár igazságügy miniszter és Hollán Ernő a közlekedésügyi államtitkár is. 1890-1910 között egyre nagyobb lendületet vett a fejlődés. A várost Éhen Gyula polgármestersége alatt, 1896-1901 között közművesítették, beépítették a belváros és a pályaudvar közti területet, villamosították a várost, villamos-vonalat építettek és 30 utcát aszfaltoztak le, köveztek ki. A nagyipar is rohamosan fejlődik, ebben a külföldi tőkének is nagy szerepe volt. Népessége dinamikusan növekszik: 1870-ben 7000, 1910-ben már 31000-en lakját Szombathelyet. Trianon után elvesztette piacát. A II. világháború nagy rombolást végzett a városban – 4471 épületéből 312 teljesen megsemmisült –, emellett sok emberáldozatot is követelt.

Szombathelyi születésű volt a IV. században élt Tours-i Szent Márton és a festőművész Derkovits Gyula (1894-1934)

A Berzsenyi Dániel térnek sokáig neve sem volt. Széchenyi térnek nevezték 1866-tól, jelenlegi nevét 1928-ban kapta. Déli oldalán volt a római kori városközpont, benne a 2. században kialakított közfürdő. Nyugati oldalán volt a várfal az 1400-as években, mely körbástyáinak alapjait a Smidt Múzeumban őrzik. A keleti oldalon a késő középkorban piacokat tartottak a ma ott álló házak és a Fő tér közti területen. Végében víztároló áll tűzoltás céljából.

Berzsenyi Dániel szobrát Kiss György készítette 1896-ban. Annak emlékét őrzi, hogy 1797-ben Berzsenyi itt mondta el a Felkölt nemességhez című művét a Szombathelyen gyülekező nemesi csapatok előtt.

Régen oskolaház és a korábbi megyeháza – amit egy magánházból építettek át 1649-ben – állt a mai Megyeháza helyén. Az épület 1775-1779 között készült Éörsi mérnök és Cherveux Adrián mérnökkari kapitány tervezésében. Ez utóbbi valószínűleg Batthyány József érsek építésze volt. Barokk stílusban épült, előreugró középső épületrésze (rizalit) kétemeletes volt és magas manzárd fedélszék zárta le. 1820-ban az oldalszárnyak még egy emeletet kaptak, ezeket Szalay János építtette rájuk és a dísztermet magasságában megosztva a felső szinten hivatali szobákat alakított ki nagyobb ablakokkal. A nyeregtetőt is ekkor készítették. Az újabb átépítésre 1880-ban került sor, ekkor építette a főlépcsőházat Hauszmann Alajos, valamint a főhomlokzatot és átépítette és a dísztermet eklektikussá alakította át. A tér keleti részén állt a Városháza és a Városi Színház vele egybeépülve – szintén Hauszmann Alajos munkája. A színház megnyitójára 1880. augusztus 19-én került sor, amikor bemutatták Csiky Gergely Proletárok című darabját, melyben Prielle Konélia és Márkus Emília voltak a főszereplők. 1907-ben azonban a színházat bezárták, mivel tűzveszélyesnek bizonyult. Ettől kezdve nincs állandó színház Szombathelyen.

A két világháború közt került sor a Városháza átépítésére, ekkor neobarokk stílusjegyeket kapott, majd 1945-ben bombatámadás érte, helyére 1967-ben Károlyi Antal tervezésében építették fel a modern stílusú Irodaházat.

1778-1781-ben épült a Püspöki Palota U-alakú épülete. A Hefele Menyhért tervezte palota oromzatán a püspök, Szily címere láható, négy nőalak jelképezi az Igazságot, Okosságot, Mértékletességet és Lelkierőt. Dorfmeister István freskói láthatók a sala terrenában 1784-ből, Franz Anton Maulbertsch munkái pedig az emeleten lévős nagyterem díszei. 1945-ben bomba rombolta le az épület északi részét, a templommal együtt építették újjá. Látogatása engedélyhez kötött.

Szily János (1735-1790), a város első püspöke (1777) kezdte meg a Templom tér kialakítását Hefele Menyhért közreműködésével.

Tóth István készítette 1909-ben Szily János szobrát, melyet a püspök azzal érdemelt ki, hogy nevéhez több szombathelyi épület létrejötte fűződik, mint utódaihoz.

Az Eölby-ház 1796-ra készült el. Eölby János kanonok, Szily János unokaöccse építtette Hefele tervei alapján, de az ő halála utána Johann Georg Anreith (1751-1823) vette át a munkálatok irányítását. 1945-ig ez volt a lakhelye a székeskáptalan prépostjának.

A szombathelyi székesegyház az ország legnagyobb barokk temploma. Építészetében hasonlóságot mutat a jezsuita római II. Gesú- és Szent Ignazio di Loyola templommal. Szily János építtette Hefelével, akivel győri kanonokként kötött ismeretséget, mikor a tiroli Hefele a győri székesegyház helyreállítási munkálataiban vett részt. Szily először csak a régi vártemplomot akarta bővíteni, de ehhez nem volt elegendő hely. Hefele tanácsolta, hogy a belső vár területét jelöljék ki az építkezéshez, ez ellen a lakosság erőteljesen tiltakozott. A munkákat végül 1791-ben elkezdték, de Hefele halála miatt tanítványa és főpallérja, Johann Georg Anreith fejezte be 1814-ben, mikor már Szily János is meghalt. A székesegyházban Josef Winterhalder, Franz Anton Maulbertsch és Anton Spreng freskói láthatók, melyek az 1945-ös, helyrehozhatatlan károkat okozó bombázás következtében megsemmisültek.

Homlokzatát háromszögletű oromfal tetőzi be, felül ión, alul toszkán oszlopok tagolják. A Hit, Remény, Szeretet jelképes ábrázolása látható az oromzat tetején, szélükön Szent Pál és Szent Péter, középen Keresztelő Szent János és Mózes szobrai a bécsi Philip Jacob Prokopp (1740-1814) alkotásában. 1870-71-ből valók a toronysisakok. A hosszanti hajóban az egyik oldalkápolnában Lisieux-i Szent Teréz látható az oltárképen, alatta Szent Piacidus vértanú – akit Diocletianus alatt temettek el – ereklyéje, melyet 1793-ban hoztak ide a római Pontianus katakombából. 1792-ben Dorfmeister István festette Szent István oltárképét a második kápolnában, ezen 1700-as évekbeli díszmagyarba öltözött emberek társaságában ábrázolja Istvánt a pannonhalmi apátság ünnepélyes szertartásán. A Jézus Szíve oltárkép a harmadik kápolnában Takács István festménye 1952-ből. A hosszanti hajó déli felének első oldalkápolnájába restaurálást követően került vissza Szent Sebestyén oltárképe, melyet Anton Spreng festett, akárcsak Nepomuki Szent János képét, mely jobb állapotban van.

Egy teljesen tönkrement kép helyén látható Dorfmeister István Szent János megkereszteli Jézust a Jordán-folyó vizében című alkotása, mely erősen javított állapotban van. Az északi szárnyban található a szintén javított Szent Márton-oltárkép, mely Tours püspökének legendáját jeleníti meg Maulbertsch alkotásában 1791-ből. Tóth István készítette az ereklyetartót, melyben Szent Márton 1913-ban ajándékként kapott ereklyéjét őrzik. A 20. század elejéig Szent Mihály-kápolnának hívták a mai Madonna-kápolnát. Ekkor került oltárára Raffael Sixtusi Madonna című festményének szobor változata, melyet az olasz Raffaello Romanelli faragott carrarai márványból. Winterhalder festette az Utolsó ítéletet a kápolna mennyezetére. A kereszthajóban Szent Quirinus látható Maulbertsch alkotásában, Van Dycktől a Szent Család című oltárkép. A főoltár Hefele tervezésében és Rumpelmayer Márton pozsonyi mester munkájával készült el. Az oltárképen Mária látogatása Szent Erzsébetnél – Takács István műve 1951-ből. Az oltárszobrok alabástromgipszből készültek, köztük Zakariás áldozata és Szent József betlehemi látomása, melyet Philipp Jacob Prokopp készített. Az apáti stallum mellett a szentélyben Szent Pál megkeresztelése Pietro Berettioni da Cortona (1596-1669) munkájának nyomán Angelo Ricci (1749-1827) készített másolat található, amit Herzan bíboros ajándékozott a székesegyháznak 1797-ben. 1807-ben Hefele tervezte és Rumpelmayar faragta a szószéken látható szobrokat. A kanonoki stallumok hátoldalain domborművek Szűz Mária életének négy fontos eseményéről P. J. Prokopp alkotásában.

Hefele tervezte a Papi szemináriumot eredetileg egyetlen emelettel, de ezt az építkezés alatt két emeletre változtatták. Kétszer (1777, 1780) esett át az épület nagyobb átalakításon. A város első nyomdája működött itt, melynek létrejöttére Szily püspök adott engedélyt, vezetője Siess Antal volt. Mikes Kelemen leveleit itt adták ki az országban először.

Járdányi Paulovics Romkert: A székesegyház helyén volt a Fórum, vagyis a római település központja, melynek déli részén állt a Capitoliumi Triász, vagyis Jupiter, Junó és Minerva szobrai. Az itt álló épületeket lebontották és köveikből építették a 800-as években a várat a Karoling őrgrófság központjában. Ezt bizonyítja, hogy a vár alaprajza, ami egy elliptikus gyűrű, egyforma a Karolingok és Ottók kővárainak egyik fajtájával. 1274-ben a várról Castrum Zombothel néven tesznek említést. A vár átmérőj 38 m volt és egy 220 cm szélességű várfallal erősítették meg, melyhez még egy vizesárkot is készítettek a Perint-patak vizével. A várárkot az 1400-as években beföldelték és téglalap alapú várfalat és négy kerekbástyát építettek a várhoz. Széchenyi György győri püspök, később kalocsai érsek építtette át utoljára 1665-1679 között. A vár a Rákóczi-szabadságharc korában indult pusztulásnak, több tulajdonosa is volt, kirabolták és fel is gyújtották. Az 1700-as évek elején – amikor még lakták –, döntöttek lebontásáról a székesegyház építésének okán. A Fórum északi oldalán palotaegyüttes volt. Itt leltek rá az eddig feltárt legnagyobb pannóniai mozaikpadlóra, amely az aquileai Theodorus bazilikáéhoz közeli stílusban készült, így valószínűleg aquileai mester munkája. A feltárt épület Paulovics István professzor szerint egy bazilika lehetett, egyhajós apszisos, amelyet ókeresztény kultuszok végzéséhez alakítottak ki a császári palota díszterméből. Szent Quirinius sisciai püspököt, aki Savariaban vértanú halált halt, itt temették el. Más feltételezések szerint a palota az utolsó nagyobb építkezések idején, a 300-as évek elején kapta végső külalakját és a bazilika nem is épülhetett ókeresztény kultusz céljaira, mivel ennek semmilyen bizonyítékát nem találták meg, inkább egy világi céllal kialakított terme volt egy nagyobb épületegyüttesnek. A mozaikpadló megsemmisült a várárok ásásakor, szegélyrészei és az épület fűtési rendszere maradt meg a védőépületekben. A 455-ös földrengésben elmozdult a szintje annak a 2000 éves római útnak, mely a kert nyugati felében található. Az utat a betonelemekkel rakták ki, a romkert létrehozásakor. Az útkereszteződésnél pénzváltó, üzletek és vámház működött, folytatása a föld alatt lévő múzeumban van. A kerítés mellett található feszület egy 1682-ben épített ispotály előtt állt, melyet Hazatius Ferenc helyi polgár és a város alapítottak.

A Fő tér az 1200-as években alakulhatott ki, feltehetően gyülekezőhely volt a városkapu előtt. Az 1700-as években a nyugati felét Piharcznak nevezték, a keletit pedig Gyöngyös ufzának. Köztársasági tér lett a neve a II. világháborút követően, majd elnyerte mai nevét. Legfőbb dísze a középkorból fennmaradt Várostorony, másik nevén Piaci torony. Szent Márton aranyozott alakja volt eredetileg a toronysisak csúcsán. Az akkoriban gyakran előforduló tűzvészek miatt tűztoronyként is használták, föld alatt lévő helyiségei pedig börtönként működtek. A torony oldalának hossza, melyet pálcának neveztek, szolgált hosszmértékül a városban. Oldalán toronyóra volt. Az 1600-as években emellett állt a pellengér, vagy más néven szeméremkő és az a kő, melyen a nyilvános botozásokat hajtották végre. A tér keleti végén volt egy tó vagy inkább pocsolya, melyet tűzoltásra használtak. Ezt 1751-ben szabályozták, majd az 18. század végére feltöltötték és helyette a Kupai kutat ásták meg. A 25. számú házban élt egykor Szombathely 1848-as politikusa, Horváth Boldizsár, valamint Márkus Emília (1860-1949) színésznő.

Az 1838-as tűzvész után lerombolták a megrongálódott Szentháromság-szobrot és helyére újat készített Hudetz János. Ezt átvitték a Székesegyházhoz 1951-ben, 2000-ben pedig visszaköltöztették.

Az 1400-as évek második felében építették a ferences templomot és kolostort. Eredeti alakjából néhány támpillér gótikus lábazata, valamint a gótikus szentély, annak ablakai és boltozata maradtak fenn. Az 1500-as évek második felében a kolostor tulajdonos nélkül maradt. Az atyák 1630-ban tértek vissza és kezdtek hozzá az átépítéshez barokk stílusban. Mai arcát a felújítások során nyerte el 1958-59-ben. Középkori berendezése teljesen elpusztult. Ismeretlen alkotó munkái a mellékoltáron látható rokokó szobrok. A templom egyik legjelentősebb alkotása a Szent Flórián oltárkép Dorfmeister István alkotásában, mely eredetileg a várba készült az 1749-ben pusztító tűzvész emlékére. A kriptában Hefele Menyhért nyugszik, aki a szombathelyi székesegyházat tervezte.

Az egyiptomi istennő, Isis Szent kerülete az Iseum. Épületeit feltehetően Commodus császár alatt, Kr. u. 188-ban hozták létre. Bővítették a 3. században, ekkor épült meg oszlopcsarnoka, melyből hat gránitoszlop maradt fenn. A 455-ös földrengésben az épületek szinte teljesen elpusztultak. A végső romlása az 500-as években következett be. A középkorban és a barokk idején elhordták megmaradt követi, kapujának hatalmas oszlopaiból néhány Jákra került, de végül nem építették be őket sehova.

Bartók Béla zeneiskola: 1975-ben Károlyi István és Ligeti Gizella tervezésében alakították ki a korábbi zsinagógából a hangversenytermet.

Vas megye falusi életmódját és népi építészetét ismerteti 11 lakóházában és udvari építményében a Vasi Múzeumfalu az 1700-as évektől az 1900-as évek elejéig.

A Kámoni Arborétum 1872-ben a Szombathely részévé vált Kámon faluban élő Saághy családé volt. Saághy Mihály telepítette ide az első díszfákat, a kocsonyás tölgyek ebből az időből származnak. Saághy István hozta létre az igazi arborétumot azzal, hogy 1890-es években négy hektáron megkezdte a szakszerű telepítést. Az arborétum területét az 1920-as években 90 hektárra növelték. A II. világháborúban károkat szenvedett, de már 1946-ban elkezdték a helyreállítását a Szombathelyi Erdőgazdaság kezelésében. 1950-től védett terület. Ma nagyjából kétezer fafajtát és 25 hektárnyi területet foglal magába az arborétum.

Tájak-Korok-Települések címmel az Alpokalja földtörténetéről és természetéről látható állandó kiállítás a Savaria Múzeumban.

Az Egyházmegyei Gyűjtemény és Kincstárban egyházművészethez kapcsolódó festmények, tárgyak, textilemlékek láthatók. A falakon Dorfmeister István festményei.

A Szombathelyi Képtárban kiállítás látható Metszetek címmel, valamint XX. századi életművek keretén belül Szántó Piroska, Kassák Lajos, Bán Béla, Szőlősi Endre, Dési Huber István életművét mutatják be.

Smidt Lajos (1903-1975) orvos adományozta a városnak saját magángyűjteményét, mely a Smidt Múzeumban tekinthető meg.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.